Nostradamus jóslatai

Nostradamus jóslatai máig megosztóak. De! Ki is volt Nostradamus? Becsületes neve Michel de Nostredame 1503 december 14-én született és 1566 júluis 2-án hunyt el. A francia reneszánsz kor egy meghatározó személye. A IX. Károly király orvosa, de ismert volt mint asztrológus, csillagász, és kortársai úgy is nevezték, hogy a pestisdoktor.

Élete röviden

Ahogy, már említettük, 1503 december 14-én született, Avignonban filózófiát tanult, majd Montpellierben orvosi egyetemet végzett. 30 évig dolgozott, mint orvos és két nagy pestisjárvány ellen is küzdött. Mitán megnősült és feleségével Salonba költözött. Ettől kezdve foglalkozott jóslással. Az első könyve, ami próficiákat tartalmazott rímekbe szedve, 1555-ben jelent meg.

Jóslatai

Nem akarom sokáig csigázni a dolgokat, úgyhogy vágjunk bele a lényegbe.

Se elvakultként nem szeret boncolni ezt a témát sem szkeptikusként, de; azért igen csak eltelt több mint 450 év az első könyve megjelenése óta. Ha nagyon szigorúan akarjuk

nézni a jóslást ilyen távlatból, akkor a nagyszámok törvénye alapján jósolni bárki tud. Ez-az, azért véletlenül is bekövetkezhet fél évezred alatt.

Előljáróban megjegyzendőnek tartom, hogy Nostradamus gyógyszerészként is tevékenykedett.

Ettől azonban nem veszítik jobban hiteleit a próféciái. Számtalanszor átértelmezték már jóslatait és bár sok fanatikus a gombhoz varrja a kabátot és bármi áron is úgy akarja értelmezni a próféta szövegeit, hogy arra rá lehessen húzni egy-egy katasztófális eseményt, vagy legyünk azért optimisták is, egy páratlan tudományos felfedezést.

Ellenben…

Vannak, olyan sorok, szókapcsolatok a szövegekben, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ezekből számtalan dokumentum film is készült és a szövegeket nem egy nyelvész professzor olvasta már.

Bizonyára azért fogalmazta meg ködösen a jóslatait, mert nam akarta, hogy eretnekséggel vádoljak.

Könyv: A próféciák

Egyesek szerint olyan pontosan írja le a jövőt, hogy az már ilyesztő. Ha a közelmúltat nézzük, megjósolta többek között hitler hatalomra törését, és az ikertornyok katasztrófáit. A könyv, amiben Nostradamus jóslatai olvashatóak, 25-30 modernebb kori kiadása jelent már meg.

Sajnos minél újabbak, annál inkább az a gond velük, hogy egyértelműbben van fogalmazva, mint az eredeti kiadás. Így sokkal célirányosabban lehet benne megtalálni egy-egy eseményt.

Az első kiadás minden példánya eltűnt a hosszú évszázadok alatt.

Hitlert a próféciában Nostradamus „Hister”-nek nevezi.

Az 1999-es évben, a hetedik hónapban, az égből jön majd, a rettegés nagy királya.

10 72-es négy soros az idézet forrása: youtube

Nostradamus idejében a Julián naptárt használták. E szerint a hetedik hónap a szeptember.

Az 1999-es év pedig – és itt jön példának okáért egy olyan rész ami, miatt sokan hiteltelennek gondolják Nostradamus jóslatai – feltételezések szerint egy anagramma, ami a dátumra utal. 9-11-1 vagyis 09.11.2001.

Az anagrammák olyan kifejezések, melyeket más szó vagy szavak betűinek felcserélésével kapunk.

Nostradamus Centurie

Az anagramma, sajnos ebben a formában egy olyan dolog, ami erőltetettnek hat és semmiképpen sem lesz tőle a profécia megkérdőjelezhetetlen. Visszatérve az idézetre, a rettegés nagy királya pedig „Oszáma bin Láden -re utal(hat).

A jövőt illetően mindenki bizonytalan. Tegyük fel, hogy az ember, esetleg tényleg képes erre. Ez egy olyan hatalom volna, aminek birtokában a művelője előtt, gyakorlatilag nem lenne akadály.

De valóban akarjuk tudni, hogy mi vár ránk holnap?

Arról nem is beszélve, hogy ilyen homályosan megfogalmazásban, ahogyan Nostradamus is írta, lehetetlen lett volna megmondani a fenti idézetből, hogy mi fog történni és hol. Utólag olvasva valóban meg lehet találni a sorok között megbújó üzenetet, és a szöveg kísértetiesen illik a katasztrófa napjára. Vajon mi történt volna akkor, ha a világon megjelenik a médiában, hogy mi fog történni az ominózus napon? Komolyan vették volna az emberek? Aligha…

Azért nézzük, mit is hozhat a föld bolygó lakosainak a 2020-as év, Nostradamus szerint.

Természeti katasztrófák

A globális felmelegedés és a jégsapkák olvadása nagy mértékben felgyorsul a próféta szerint. A klíma változás miatt, több hurrikán csap le világszerte, továbba Észak Amerikát, és Kanadát, olyan erős földrengések sújtják majd, amilyen még soha.

Politikai jóslatok

Az orosz elnök ellen merényletet kísérel meg egy belső embere, Donald Trump elnök pedig, valamilyen egészségügyi problémákkal lesz kénytelen szembe nézni és családi veszteség is éri majd.

Egész Angliát politikai katasztrófa sújtja. Sok forrás azt írja, hogy új királyuk lesz mert a jelenlegi királynő meghal valamint a Katolikus egyházat is csapás éri, állítólag Ferenc pápa halálával.

Elég cudar egy év lesz ha bekövetkeznek a fenti események, de az internet káoszában az is kétséges, hogy ezeket valóban Nostradamus jósoltai e. Ugyanis az évszázadok alatt számos olyan négy soros vers született, és lett közzé téve, amiket nem is a nagy próféta írt.

Mindezektől függetlenül, úgy gondolom, mindenki vehet jövőre is tartós élelmiszert.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial